fbpx

Jelszó változtatás segédlet szerveroldali levelezőben

A legfontosabb kommunikációs csatorna biztonsága első rendű, melyet folyamatosan védeni kell. Védeni kell idegenektől, konkurenciától és sajnos időnként olyan személyektől is, akiket megbízhatónak hiszünk.

Sok mindent tudunk tenni azért, hogy levelezésünk valóben biztosnágos, és privát legyen, de a legfontosabb ezek közül mégis csak a jeszó időnkénti lecserélése.

Erre minden ügyfelünknek megvan a lehetősége, hogy önmaga megtegye. Figyelem: A megváltoztatott jelszót mi sem tudjuk kideríteni. Az adatbázisban is titkosítottan tárolódnak a jelszavak, melyek visszafejtése több 100 évet venne igénybe. Elvelejtett jelszó esetén mi, a KTS-től is csak új jelszó paraméterezését tudjuk vállalni.

Amit tudni kell. Jelszó csere esetében minden olyan eszközön meg kell adni az új jelszót, ahol azt használjuk. Azt ali gépen outlookban, vagy thunderbirdben. Mobilon esetleg BlueMail-en, vagy egyéb evelező kliensben.

Két dologra lesz szükség a jelszó megváltoztatásához:

1. Az e-mail címünkre, és az
2. e-mail címhez tartozó aktuális jelszóra.

Hogyan kell jelszó változtatni a Roundcube levelezőben?

Függetlenül attól, hogy ki milyen levelező klienst használ, minden ügyfelünk számára elérhető a szerver oldali levelezés a Roundcube levelező felülete.
Hegy kell ide belépni? A minta domainünk a saját kts.hu-s címünk. Ezen is működik partnereink fiókja, de értelemszerűen mindenki használhatja a saját domain tartományát. Pl.: webmail.sajatdomainnev.hu

Tehát…

1.) nyissunk egy böngészőt, és írjuk be: webmail.kts.hu URL-t.

2.) Adjuk meg a felhasználó nevünket, és a hozzá tartozó jelszót.

3.) Belépve bal oldalon a BEÁLLÍTÁSOK / Jelszó menüpontot válasszuk.
(Akkor szerepel bal oldalon a Beállítások, ha az ELASTIC Kinézet van beállítva)

4.) Ekkor jobb oldalon megjelenik az új jelszó megadásának lehetősége:

Adjuk meg az új jelszó kétszer. Ha azonos a két beírt karaktersor, és a MENTÉS gombra kettintunk, máris sikerült jelszót változtatnunk.

Kérdés esetén állunk rendelkezésre!